KULTURÁLIS  ÉS  MŰVÉSZETI  EGYESÜLET

​

Horváth Endre- és Munkácsy díjas szobrászművész. Az erdélyi Zetelakán született, tanulmányait a Kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen végezte, innen telepedett át Balassagyarmatra. 1976-tól ’82-ig élt itt. Jelenléte meghatározó volt városunk művészeti életében.

 

Szerény, bölcs és nagy tudású művész volt, szeretetteljes természetének köszönhetően jó kapcsolatot ápolt a város művészeivel (Csemniczky Zoltán, Réti Zoltán, Szederkényi Attila, Jánossy Ferenc, Farkas András) de „remete lelke” igényelte a tágas teret, az elvonult magányt. Elsősorban fából dolgozott, de alkotásai anyagául időnként a követ vagy bronzot választotta.

 

Munkáira jellemző volt az elvont formavilág, ami kezdetben erősen redukált plasztikákban fogalmazódott meg. Később szimbólumrendszere bővült, áttételesebbé vált, de mindvégig felfedezhető volt a mélyen a népművészetben gyökerező, szemléletmódja. Ugyanakkor művei a legújabb szobrászati és éremművészeti tendenciákba simuló korszerű, progresszív alkotások.
 

Sikertelen ingatlanvásárlási szándéka (nyírjesi önkormányzati üdülő, most Tornay Művésztelep) miatt hiúsult meg az, hogy Balassagyarmaton telepedjen le. 1982-től Kőszegen dolgozott, ahol gyönyörű hegyoldali műteremházban újra otthonra talált.
A 70-es, 80-as években szobrászatának jellemzője a jelszerű megfogalmazás, a tömbszerűség: művészeti törekvései ekkor Brancusi szobrászatával rokoníthatók. Ekkor csaknem minden kompozícióján az idollá redukált emberalak jelent meg önállóan, vagy architektonikus motívumokra utaló szoborelemek téri összefüggésében. A 90-es években szobrászata összetettebbé, szimbólumvilága áttételesebbé alakult. A szerves formákra utaló, a népi tárgykultúra formavilágát is felidéző, a figurativitás és a nonfiguráció határvonalán egyensúlyozó alkotásaiban különös formakapcsolatokat teremt, kompozícióival izgalmas térszervező erőket indukál. Érmein a lényeg tömör megfogalmazása és lendületes vonalvezetés érezhető. A kilencvenes évektől a plasztikák térszerveződésének problémája foglalkoztatta, az összetettebb formák struktúrája, metsződések, áthatások játéka. Megteremtette saját formavilágát és amellett következetesen kitartott. Ahogy művei a tárlatokon megjelentek, azonnal felismerhető volt az egyéni, „tornays” hangvétel.